A felperes évek óta állt az alperes, illetve jogelődje alkalmazásában - változó munkarenddel -villanyszerelő munkakörben. Az alperes üzemeltetése, a szakipari karbantartási és felújítási tevékenység az úgynevezett bázis üzemrendszer keretében működött. Az alperes a felperest az I. üzemből a II. bázis üzembe helyezte át. A II. bázis üzem üzemvezetője ebben az időszakban T.M. volt. Az I. bázis üzem műszaki karbantartási tevékenységét a II. bázis üzem munkavállalói látták el. Az I. bázisüzemben a perbeli időben V.E. volt az üzemvezető. A felperes előrehozott öregségi nyugdíjban részesült. A felperes előbb a szakszervezeti bizottsághoz fordult. A szakszervezeti bizottságot arról tájékoztatta, hogy 2006. január 5., 9. és 18. napján V.E. művezetővel szakmai konfliktusa merült fel. A felperes állítása szerint minderre tekintettel 2006. január 26. napján T.M. közölte a felperessel, hogy többet nem kell munkába mennie. A felperes az iratban rögzítette azt is, hogy kb. 10 évvel ezelőtt is már konfliktusba keveredett V.E.-vel, s hogy megítélése szerint V.E. magatartásával a korábbi konfliktusért próbált visszavágni. 2006. február 1. napján T.M. a személyügyi osztály részére megküldött iratban kérte, hogy az alperes a felperes munkaviszonyát rendes felmondással szüntesse meg. Az alperes 2006. február 6. napján közölt rendes felmondással a felperes munkaviszonyát megszüntette. Az alperes a rendes felmondást nem indokolta. A felperes keresetében kérte, hogy a bíróság állapítsa meg, hogy az alperes rendeltetés ellenesen gyakorolta a munkaviszony megszüntetéséhez fűződő jogát. Arra hivatkozott, hogy a rendes felmondás oka a V.E. művezető fennállt személyes nézeteltérés volt. Hivatkozott arra is a felperes, hogy munkaviszonya megszüntetését követően az alperes villanyszerelői állást hirdetett meg, így az alperesnek villanyszerelőre szüksége volt. Az alperes a kereset elutasítását kérte. Hivatkozott arra, hogy a rendes felmondást indokolnia nem kellett, tekintettel arra, hogy a felperes nyugdíjas munkavállalónak minősül. (Mt. 89. § (6) bekezdés) Előadta továbbá, hogy rendeltetésszerűen gyakorolta a rendes felmondáshoz fűződő jogát. Vitatta, hogy annak hátterében bármilyen személyes konfliktus állt volna. A kereset nem volt alapos. Tekintettel arra, hogy az alperesnek indokolási kötelezettsége nem volt, e vonatkozásban az intézkedése megfelelt a jogszabályi rendelkezéseknek. A bíróságnak ugyanakkor vizsgálnia kellett, hogy a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelő indokolás nélküli rendes felmondás megfelelt-e a rendeltetésszerű joggyakorlás elvének. Az Mt. 4. § (1) bekezdése alapján az e törvényben meghatározott jogokat és kötelezettségeket rendeltetésüknek megfelelően kell gyakorolni. A Pp. 164. § (1) bekezdése alapján a perben a felperes kötelezettsége volt annak bizonyítása, hogy az alperes rendeltetés ellenesen gyakorolta a rendes felmondáshoz fűződő jogát. Ebben a körben a felperesnek azt kellett bizonyítania, hogy a rendes felmondást az alperes a V.E. fennállt személyes konfliktus megtorlásaként alkalmazta. Ez a felperest terhelő bizonyítás nem vezetett eredményre. A perben kihallgatott tanúk egybehangzóan cáfolták azt a felperesi állítást, hogy a rendes felmondás alapjául a fennállt konfliktus szolgált. A konfliktusban a felperes által állítottan érintett V.E. vitatta, hogy a felperessel konfliktusa keletkezett. A konfliktusra vonatkozó felperesi állítást T.M. sem támasztotta alá. Ugyanakkor a rendes felmondást kezdeményező T.M. tanúkénti kihallgatása során elmondta, hogy a rendes felmondást azért kezdeményezte, mert a felperes munkájával kapcsolatban szakmai kifogás merült fel. Ezzel egybehangzó nyilatkozott tett V.E. is, aki maga is azt állította, hogy szakmai jellegű nézeteltérése volt a felperessel. Azt azonban vitatta, hogy akár e szakmai nézeteltérésekre tekintettel a munkaviszony megszüntetését kérte volna T.M. A szakmai kifogásokra külön bizonyítást nem kellett lefolytatni, tekintettel arra, hogy a perben -figyelemmel az Mt. 89. § (6) bekezdésében foglaltakra -az alperesnek a rendes felmondásban indokolási kötelezettsége nem volt, így nem az alperesnek kellett a rendes felmondás indokát bizonyítania, hanem a felperesnek azt, hogy a rendes felmondásra az általa állított olyan indokból került sor, mely a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményébe ütközik. Mindezt figyelembe véve annak nem volt jelentősége, hogy az alperesnek volt e a felperes munkaviszonyának megszüntetését követően villanyszerelő munkaerőre szüksége. Ennek vizsgálatára akkor kerülhetett volna sor, ha az alperes esetlegesen a felperes munkaviszonyát azzal az indokkal szüntette volna meg, hogy a továbbiakban villanyszerelő munkaerőre nincs szüksége. A felperes által becsatolt, a szakszervezeti bizottsághoz írt levelet a bíróság a fél előadásaként értékelhette csak, hiszen a levelet a felperes írta a szakszervezeti bizottság részére. Minderre tekintettel a lefolytatott bizonyítási eljárás során nem volt megállapítható, hogy a munkáltató a rendeltetésszerű joggyakorlás elvébe ütközően szüntette meg a felperes munkaviszonyát, ezért a bíróság a kerestet - mint alaptalant- elutasította. Az ítélet jogerőre emelkedett.