A Munkajogi és foglalkoztatási tippek című kiadványunk - olvasóink véleménye szerint is - megfelel az elvárásnak, a munka világában valóban hasznos szaklap, amely kellő eligazítást nyújt a munkaügyi gyakorlat számára.
A joggyakorlat alkalmazása azonban fokozatosan fejlődik. A
jogalkalmazás során az egységes jogértelmezés - a munka világában naponta
változó események hatására - gyakorta elmélyültebb felkészülést igényel. A
törvényalkotók azonban nem képesek e változó igényekhez azonnal igazodó új
törvényeket alkotni, vagy a meglévőkön gyors változásokat végrehajtani. Az
így keletkezett hiányosság pótlására a bíróságok ítélkezési gyakorlata
nyújthat segítséget, amely nemegyszer
a jogalkotás mulasztását hidalja át, már addig is, illetve előremutató
döntéseivel a munkajogi szabályozás továbbfejlesztését segíti elő.
Az ítélkezési gyakorlat alakításában elsősorban a Legfelsőbb Bíróság egységes jogértelmezési határozatai, állásfoglalásai, eseti döntései a meghatározók.
Éppen erre figyelemmel az adott jogterület gondjainak még kedvezőbb megoldását segítve tűztük ki célul a bírói gyakorlat mindenkor aktuális jogeseteinek feldolgozásával, és közzétételével.

