Az Mt. 98§-ában előírt igazolások nem, vagy késedelmes kiadása miatt a távozó munkavállaló kártérítést csak akkor igényelhet, ha bizonyítja, hogy az új munkahelyén azért nem létesítettek vele munkaviszonyt, mert az ehhez szükséges igazolásokkal nem rendelkezett.

A felperes az alperes alkalmazásában állt határozatlan időre szóló munkaszerződéssel, könyvelő munkakörben. A felek a munkaszerződésben 3 hónap próbaidőt kötöttek ki. A felek a munkaviszonyt közös megegyezéssel megszüntették. Az alperes a közös megegyezésről szóló okirat aláírásakor nem adta ki a felperesnek a munkáltatói igazolást, azt utóbb, postán küldte meg részére.

A felperes az alperesnél fennálló munkaviszonya megszűnését követően álláshirdetéseket pályázott meg, amelyekre az állást meghirdetőtől visszajelzés nem érkezett. A felperes a keresetében az Mt. 174. § (1) bekezdésére alapítva kérte, hogy a bíróság az alperest kötelezze kártérítés megfizetésére. A keresetében a felperes arra hivatkozott, hogy a munkaviszony megszűnésekor az alperes nem adta ki a munkáltatói igazolásokat, melynek hiányában a munkaviszonnyal összefüggő kára keletkezett, tekintettel arra, hogy a munkáltatói igazolások nélkül elhelyezkedésre nem volt lehetősége. A kár összegét a felperes korábbi jövedelméhez igazodva jelölte meg. Az alperes a kereset elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy a munkáltatói igazolásokat a munkaviszony megszűnésekor kiállította, azt a felperes bármikor átvehette, a felperes ennek ellenére az alperesnél az igazolások végett nem jelentkezett, így az alperes az igazolásokat postán küldte meg részére. Az összegszerűség körében hivatkozott arra az alperes, hogy a felperes káraként nem követelheti az alperesnél megszerzett bérének megfelelő összeget, kizárólag azon összeg iránt terjeszthet elő kártérítési igényt, amely összegű munkabérre tett volna szert, amennyiben az új munkáltatónál elhelyezkedett volna. A kereset nem volt alapos az alábbiak szerint. A perben a felperes kötelezettsége volt a kár bekövetkezte, annak összege, valamint annak bizonyítása, hogy a kár a munkaviszonnyal okozati összefüggésben következett be. Az okozati összefüggés körében a felperesnek azt kellett volna a perben bizonyítania, hogy a munkaviszony megszűnését követően álláshirdetésre jelentkezett, új munkaviszonyt azonban a munkáltatói igazolások hiánya miatt nem létesíthetett. A felperes maga nyilatkozott úgy személyes meghallgatása során, hogy az állásra történő jelentkezéseire mindössze önéletrajzát küldte meg és e munkáltatóktól részére válasz sem érkezett, megbeszélésre, tárgyalásra nem hívták be. Ebből következik, hogy e munkáltatóknak tudomása sem volt a munkáltatói igazolások esetleges hiányáról. Következésképpen az, hogy a felperest ezekre az álláshelyekre nem alkalmazták, nem hozható okozati összefüggésbe a munkáltatói igazolások kiadásának késedelmével, figyelembe véve azt is, hogy a felek az új munkaviszony létesítésére vonatkozó tárgyalásokat meg sem kezdték. A felperes az okozati összefüggést azzal bizonyíthatta volna, ha igazolja, hogy volt olyan munkáltató, aki a felperessel kizárólag azért nem létesített munkaviszonyt, mert a felperes munkáltatói igazolással nem rendelkezett. Önmagában az feltételezés, hogy a munkáltatói igazolások hiányában az elhelyezkedés nehezített, kártérítés alapjául nem szolgálhat. Ugyanakkor az összegszerűség körében a felperes azt az összeget érvényesíthette volna kártérítésként, amely összegben az őt esetlegesen a munkáltatói igazolások hiánya miatt elutasító munkáltatótól részesült volna. A fent kifejtettekre tekintettel az volt megállapítható a felperes személyes előadásából, hogy még amennyiben kára is következett be, az nem a munkaviszonnyal okozati összefüggésben, nevezetesen nem a munkáltatói igazolások kiadásának késedelme miatt keletkezett. Minderre tekintettel a bíróság a keresetet elutasította. Az ítélet jogerőre emelkedett.

A nehézsúlyú zsákok emelése miatt a munkavállalónál bekövetkezett egészségromlásért a munkáltató vétkességre tekintet nélkül, teljes mértékben felel.

A felperes munkavállaló az alperesi munkáltató alkalmazásában állt személy és vagyonőr munkakörben. Az alperes alkalmazásában álló személy- és vagyonőrök értékszállító I., értékszállító II., illetve értékszállító III. feladatot látnak el. Az értékszállító I. feladatot ellátó munkavállaló a járatparancsnok, a jármű első számú gépkocsivezetője. Az értékszállító II. feladatot ellátó munkavállaló a járművön kívüli értékszállításnál biztosítói feladatokat lát el. Az értékszállító III. feladatokat ellátó munkavállaló az érték tényleges szállítója, aki jogosult az értékszállítási bizonylat kitöltésére, aláírására, az értékküldemény átadás-átvételére. A felperes túlnyomó részben értékszállító I., azaz járművezetői feladatokat látott el. A felperes szintén értékszállító I. azaz gépjárművezetői tevékenységet végzett. A munkavégzés során a felperes oly módon nyújtott segítséget az értékszállító III. munkakörben tevékenykedő munkavállalónak, hogy a legalább 15 kg súlyú szállítandó pénzérmékkel megpakolt zsákokat a gépjárműből munkatársának kiadogatta, illetve a gépjárműbe történő bepakolásnál azt a gépjárműben elhelyezte. Adott időben a felperes a munkáltató részére feljegyzést készített, amelyben rögzítette, hogy 16 db érmés zsákot szállított ki, melynek eredményeképpen a hasfala szétszakadt, mintegy 8 cm hosszában, melyre tekintettel műtéti beavatkozást javasolt számára az orvos. A felperes hosszabb időben sérv betegsége miatt keresőképtelen állományban volt, majd hasfali sérv miatt kórházi ellátásban részesült, mely időszakban táppénz ellátást kapott. A felperes keresetében a keresőképtelen állomány idejére táppénz és munkabér különbözet címén terjesztett elő kártérítési igényt. A keresetében arra hivatkozott, hogy a keresőképtelen állománya okozati összefüggésben volt a nehéz zsákok emelésével. Az alperes a kereset elutasítását kérte. Hivatkozott arra, hogy a felperes a zsákok cipelésével engedély nélküli munkavégzést valósított meg, hiszen az értékszállító I. feladatokba a zsákok cipelése nem tartozott, s a felperes a gépjárművet nem hagyhatta el a munkáltatónál érvényben lévő szabályzat rendelkezési szerint. A kereset alapos volt az alábbiak szerint. A perben elsődlegesen a felperes kötelezettsége volt annak bizonyítása, hogy kára keletkezett, a kára összegszerűsége, valamint a munkaviszonnyal való okozati összefüggés bizonyítása. Az nem volt vitatott a perben, hogy a felperes a perbeli időben keresőképtelen volt, így erre az időre munkabérben nem, kizárólag táppénzben részesült, azaz a táppénz és az elmaradt munkabér különbözetének összegével egyező kára merült fel. Az sem volt vitatott hogy a felperes munkavégzés során emelte az érmés zsákokat. Erre tekintettel azt kellett vizsgálni, hogy a felperes bekövetkezett kára azaz a munkabér elmaradása a munkaviszonnyal okozati összefüggésben következett e be, azaz azzal, hogy a felperes az érmés zsákokat megemelte engedély nélküli munkát végzett e. A becsatolt kórházi zárójelentés alátámasztotta, hogy a felperes felvételét sérv indokolta, továbbá, hogy a kórház hasfali rekonstrukciót végzett. A kórházi zárójelentés tartalmazza azt is, hogy a felperes jelentkezzék háziorvosánál. A tanúként kihallgatott háziorvos igazolta, hogy a keresőképtelenség oka a felperes hasi panaszai voltak, továbbá, hogy a felperest keresőképtelen állományban tartotta. A perben kirendelt orvos szakértő továbbá szintén hasfali sérvesedésre utalt. Megállapítható volt tehát, hogy a felperes ez időszakban a sérvbetegség miatt volt keresőképtelen állományban. Az orvos szakértői vélemény pedig azt rögzítette, hogy a felperes sérv betegsége okozati összefüggésbe hozható az érmés zsákok emelésével. Az orvos szakértő a szakvéleményében rögzítette azt is, hogy a sérvesedés felléptéhez a felperes természetes eredetű alkati sajátossága is jelentősen hozzájárult. Ennek azonban nem volt jelentősége, tekintettel arra, hogy a felperes alkati adottsága a terhére nem értékelhető, továbbá ez az állapot önmagában nem okozott a felperesnél keresetveszteséggel járó keresőképtelen állapotot. Fenti tények bizonyítottságára tekintettel az alperesnek volt kötelezettsége mentesülésének, illetve a kármegosztást esetlegesen megalapozó tényeknek a bizonyítása. Ilyet az alperes a perben nem bizonyított. Az alperes a felperest személy- és vagyonőr munkakörben alkalmazta, s többnyire értékszállító I. azaz gépkocsivezetői feladatokkal látta el. Erre is tekintettel a felperesre az Értékszállítási szabályzat rendelkezései kötelező erővel bírtak, a felperesnek az abban foglaltak alapján kellett feladatait ellátni. Az alperes nem bizonyította, hogy a felperes az Értékszállítási Szabályzat megsértésével végezte feladatát. A felperes állította, hogy a zsákok emelésére az alperesi telephelyen, valamint a gépjármű belső terében került sor. A felperes ezen állítását alátámasztotta a felperessel egy időben munkát végző munkavállaló, aki elmondta, hogy a felperes a gépjárműből adogatta ki a zsákokat és ez a gépkocsivezetőnek feladata is volt. Az Értékszállítási Szabályzat egyes feladatokra vonatkozó leírásai pedig nem részletezik, hogy az érmés zsákok gépkocsiban történő elrendezése, azok ki- és beemelése mely munkavállaló feladatába tartozik. Minderre tekintettel azt állapította meg a bíróság, hogy azzal, hogy a felperes a munkavégzése során érmékkel töltött zsákokat megemelte, nem valósított meg vétkes magatartásként engedély nélküli munkavégzést, továbbá nem tanúsított olyan elháríthatatlan magatartást, mely kizárólagosan vezetett a kár bekövetkeztéhez, így ez az alperesi mentesülést, illetve a kármegosztást nem alapozza meg. Minderre tekintettel a bíróság a munkáltatót a táppénz és a munkabér különbözetének megfelelő összegű kártérítésre kötelezte. Az ítélet jogerőre emelkedett.